2012. december 4., kedd

Gombás-spenótos calzone

Lassan rendszernek is nevezhetjük, hogy ha vasárnap, akkor 2-3 órát boldogan a konyhában töltök egy kisebb nagyobb társasággal, a képen pedig az eredmény. Lassan pótszéket is kell venni, hogy kényelmesen elférjünk, na az ő jóllakatására a calzone vagy a minipizza tökéletesen megfelel. Készült még almás muffintorta is, de arról elfelejtettünk fotót készíteni a nagy sürgés forgásban, majd legközelebb, mert az is megérdemel egy posztot annyira finom és egyszerű. 
Mondanom sem kell, hogy az első perctől fogva rettentően élvezem a dolgot, mármint a készítéstől az elpusztításon át, a dícséretekig mindent. Az összejövetal lassan szokásos, de a calzone és muffintorta fő oka az volt, hogy végre felavathattuk a csütörtökön érkezett tepsiket és a sütőrácsot. Fél éve elvonási tünetem voltak, hogy nem tudtam normálisan egy jót sütni és rettegnem kellett a végeredménytől, mert a sütő alján készült minden és sokszor megégett, de még a közepe nyers volt. A következő apukám névnapjára egy hatalmas adag linzer lesz. Persze már gondolkodom a pizzapartin is, hogy mini pizzák és 2-3 féle szósz, mindenki hoz különféle feltéteket és megcsinálhatja a saját minipizzáját. De majd legközelebb, biztos. Kötve hiszem, hogy érdeklődés hiányában elmaradna.

A pizza tészta
Hozzávalók (8-10 mini pizza vagy kettő nagyobb):
  • fél kg liszt
  • fél tk só
  • frissen őrölt bors
  • fél-fél tk bazsalikom és oregánó (ez nem kötelező)
  • 1 zacskó szárított élesztő
  • 1 tk cukor
  • 3 dl langyos víz
  • 1 ek olíva olaj
A tésztát érdemes még délelőtt begyúrni, mert minél többet áll, annál jobb. De ami még ennél is fontosabb: a víz és a liszt legyen langyos!* Ettől és a cukortól beindul az élesztő és nagyon lágy tészát kapunk. 
  1. A lisztet mikróban alacsony fokozaton megmelegítem, majd hozzákeverem a sót, borsot és a fűszereket.
  2. Egy másik tálban a langyos vizet, az olajat, a cukrot és az élesztőt keverem össze. Ebbe a tálba adagolom apránként a lisztes keveréket.
  3. Ezután alaposan összegyúrjuk és egy kisebb cipót formálunk belőle, konyharuhával lefedve meleg helyre 1-3 órára pihenni tesszük. A tetejére kenhetünk kevés olajat, hogy ne száradjon ki. Nagyjából  ez alatt az odő alatt két-háromszorosára nő a tészta.
  4. A megkelt tésztát mandarin nagyságúra szedjük, így kapunk 8-10 kis gombócot. Ezeket liszttel megszórt pulton kör alakban kinyújtjuk és még 10 percet hagyjuk pihenni, ha túl nagyra nő még nyújthatunk rajta. A lényeg annyi, hogy olyan vékonyra nyújtsunk, amennyire csak tudjuk. Sütésnél majd még vastagszik úgyis.
  5. 220 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük.
A tészta még csíkokra vagy tallérokra vágva paradicsomszósszal rágcsának is tökéletes!
* semmikép se legyen forró, azzal megöljük az élesztőgombákat.

A paradicsomszósz
Hozzávalók:
  • 1 hámozottparadicsom konzerv
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • fél tk só
  • frissen őrölt bors
  • fél-fél tk oregánó és bazsalikom
  • 2 tk olíva olaj
Itt nincs sok dolgunk, én még főzni sem szoktam. Csak megpucolom a fokhagymát és az egészet úgy ahogy van összeturmixolom és ezzel kenem meg vékonyan a tésztát. 

A gombás-spenótos töltelék (4-5 kis pizza)
A receptet Jamie Oliver egyik tvpaprikán futó műsorán láttam, hónapok óta ki akartam próbálni. Megérte. Nem tudom, hogy ő pontosan miből mennyit és pontosan hogyan is. Improvizáltam. 
Hozzávalók:
  • fél kg akármilyen gomba
  • 1 csomag leveles spenót
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 50 g vaj
  • 1 csomag mozzarella
  • 2-3 marék reszelt trapista
  • kevés kakukkfű
  • 1 dl fehérbor
  • só és frissen őrölt feketebors
  • fél ek olíva olaj
  1. A gombát mossuk, pucoljuk és szeleteljük, most egyszerű csiperkét használtam. Ezt kevés olajon sóval és borssal lepároljuk. 
  2. Egy külön serpenyőben felforrósítjuk az olaj és a vaj keverékét, majd belenyomjuk a fokhagymagerezdeket. Jöhet a gomba és a megmosott sprenót, a fehérbor és a fűszerek. Nagyjából addig sütjük, amíg a spenótlevelek meg nem fonnyadnak és kész is. 
  3. Már csak a kis calzonék összeállítása van hátra, paradicsomszósz, gombás-spenótos töltelék és a sajtok. Ezeket a tészta egyik felére halmozzuk, majd a másik felét ráhajtjuk. A széleket visszahajtjuk és a tetejét villával megszúrkáljuk, kevés olajjal megkenjük. Még készült egyszerű sonkás sajtos vagy csak szimplán 4 sajtos is. 
  4. A sütés 220 fokra előmelegített sütőben 20 percig, kiolajozott tepsiben.

Még most is vigyorgok, annyira jó kis délután/este kerekedett. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése