2013. november 4., hétfő

Bébicéklás risotto

Rajongok mindenféle gyökérzöldségért, a cékláért meg még annál is jobban. Köretként, krémlevesként, kenyérre kenhető krémként stb egyszerűen nem bírok vele leállni. Próba cseresznye alapon kipróbáltam rizottóként is. Csak ajánlani tudom, jelenleg az egyik legnagyobb kedvenc. A vörösborecet, a fokhagyma és a kakukkfű a cékla jó barátja. Simán egy kis sóval, pár ágacska kakukkfűvel, vörösborecettel, minél több gerezd fokhagymával és olíva olajjal süssünk meg pár nagyobb meghámozott és feldarabolt céklát, köretként hús mellé ugyan úgy megállja a helyét, mint salátaként kevés feta vagy kecskesajttal és rukkolával.

Hozzávalók 2 főre:

  • 4-5 dió nagyságú bébicékla
  • 1 kisebb vagy egy fél fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk vörösborecet
  • 1 dl fehérbor
  • 1 pohár arborio rizs (2 dl-es pohár)
  • 1 ek olíva olaj
  • 3 pohárnyi alaplé (vagy 3 2 dl-es pohár víz és 1 leveskocka)
  • fél ujjnyi vaj (kb 25 g)
  • fél marék reszelt parmezán
  • só ízlés szerint
  • frissen őrölt bors
  • 1 ágacska rozmaring

Elkészítés:

Az olíva olajon megdinszteljük a vöröshagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, és az apróra vágott bébicéklát. Kicsit kavargatjuk majd jöhet a rozmaring ág (a fásabb szárút még a főzés vége előtt még ki lehet kapni, legalábbis eddig nekem sikerült, de használhatjuk az őrölt és szárított változatot is), a fehérbor és a rizs. Hagyjuk, hogy a bor elpárologjon majd jöhet hozzá az alaplé, vagy a húsleveskocka és a víz. Sózzuk, borsozzuk, majd takarjuk le egy fedővel és közepes lángon nagyjából 15-20 percig főzzük. Ha már eltűnt a víz, húzzuk le a tűzről, kapjuk ki a kakukkfű ágacskát és keverjük bele a vajat meg a parmezánt. Pár kavarás és máris szép krémes állagot kapunk. 
Ha nincs bébicéklánk, elég egy közepes cékla is, de azt alufóliában süssük meg előre (180-200 fokon 45-50 perc) és csak így adjuk hozzá a rizottóhoz. 

Tipp: Hogy mindig legyen kéznél bor, amikor kinyitunk egy-egy üveget, gyorsan fagyasszunk le 1 decit, vagy épp a maradékokat egy házibuli után stb. Ha átjön egy két barátnőm borozni, azonnal lecsapok a vörösborjukra, mert nálunk sosincs, viszont a főzéshez mindig jól jön. Az ikeában kapható pár száz forintos fagylaltos forma tökéletesen megfelel erre a célra.

2013. november 1., péntek

A garam masala és a pradicsomleves találkozása


A láttam valahol és nem találtam hozzá normális receptet, de úgy kipróbálnám című receptek sorába áll a garam masalás paradicsomleves. Kellett már valami újítás a bazsalkikomos sajtos után.

Hozzávalók 3-4 főre:

  • 2 doboz hámozott paradicsomkonzerv
  • 1 doboz sűrített paradicsomkonzerv
  • 1 hús vagy zöldségleves kocka (ha van alaplé, akkor 0,5 l abból)
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 1-2 ek olaj (napraforgó, oliva vagy mogyoró)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • fél ujjnyi gyömbér
  • 1-2 tk cukor, paradicsom függő
  • 1 ek (nálam púpozott) garam masala fűszerkeverék
  • chili ízlés szerint
  • 4-5 csavarásnyi frissen őrölt bors
  • só ízlés szerint
  • fél lime leve (kihagyató)
  • 1 kis konzerv kókusztej vagy 1 ek tejszín (kihagyható)
  • a leveskockás változathoz 0,5 l víz

Elkészítés:

Az olajon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a lereszelt gyömbért. Kavarunk rajta egyet-kettőt, majd a lime és a kókusz/tejszín kivételével az összes hozzávalót belekeverjük. Megvárjuk amíg rottyan, levesszük a tűzhelyről és összeturmixoljuk az egészet, visszatesszük és belekeverjük a limeot és a kókuszt/tejszínt, ha még kell fűszerezzük és még 5 percig rotyogtatjuk. Az egész elkészítése maximum 20 percet vesz igénybe és nem is koszoljuk össze a fél konyhát. 
Pirított magokkal tálalhatjuk is.

És hogy egy kis PoCat Factory is legyen, Novemberben ilyen akcióval szeretnék kedveskedni a 2000 Ft felett vásárlóknak: