2013. január 5., szombat

Gyoza, most épp pulykás

Mert ez volt itthon a fagyasztóban. Persze lehetne éppen disznó, csirke vagy éppen abszolút vega is a töltelék, de majd legközelebb. Valahogy a fotózással is hasonlóan voltam tegnap délután, 3 óra pepecselés után valahogy nem igazán éreztem hozzá türelmet, illetve reménykedtem, hogy úgyis annyi készült, csak marad másnapra is. Hát nem. 
Arról, hogy mi is az a gyoza (gjóza) elég annyit tudni, hogy egy kínai eredetű húsos batyu/gombóc (jiaozi), amit szójaszószba mártogatva fogyasztanak. Lehet gőzölve, levesben főzve és serpenyőben sütve és párolva is elkészíteni. Nálam a sütve párolva kombináció lett a nyertes, azért is mert még nem költözött velem a hatalmas wokom és bambuszgőzölőm - ami késik nem múlik, ma elhozzuk- plusz nekem egy picit így jobban ízlik. Gőzölve majd a gőzgombóc...  
Maga a recept egyáltalán nem bonyolult, csak a tészta elkészítése rettentő módon időigényes. Főleg ha elsőre próbálkozik az ember és nagyjából halvány lila gőze sincs arról, hogy mi is fog valójában történni. Annyira meg finnyás vagyok, hogy eszem ágában sincs a mirelit tészta korongos változatot elővenni és csak azokat megtöltögetni. Úgyhogy egy kedves barátnőmmel (aki már egyszer készített) neki estünk a délutánnak.  Az eredmény pedig a képen látható.

Hozzávalók a tésztához:
  • 200 g liszt
  • 170 ml víz
  • csipet só
  • kevés olaj
(az eredeti tészta recept csak lisztből és vízből áll, de olajjal csöppet könnyebb a gyúrás)

Hozzávalók a töltelékhez:
  • 200 g darált hús
  • 10 nagyobb levél kínai kel (káposzta is lehet)
  • fél póré (itt pórét használtam, de lehet újhagyma vagy metélő hagyma is)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • nem púpozott ek friss reszelt gyömbér
  • fél kk só
  • 1 kk cukor
  • 1,5 ek szójaszósz
  • 1 ek szezámolaj (ez kihagyható, éppen nálunk se volt)
  • fél kk bors
  • egyszerű olaj a sütéshez
Mártogató:
  • 3 ek szójaszós
  • fél kk cukor
  • 1 kisebb egész csili
  • nagyon kevés vörösborecet, épp csak egy löttyintés
  • 1 ek apróra vágott póré vagy zöldhagyma
A tészta: 
  1. A só, liszt, víz és olaj keverékéből puha tésztát gyúrunk. Ügyeljünk rá, hogy ne ragadjon.
  2. Picit pihentessük konyharuhával lefedve pár percet.
  3. Lisztes deszkám, vagy épp a konyhapulton nyújtsuk annyira vékonyra amennyire csak tudjuk. Ezután egy pohár vagy egy nagyobb pogácsaszaggató segítségével szaggassunk ki annyi korongot amennyit a tészta hagy. 
  4. A korongok szélét kicsit nyomkodjuk kifelé, hogy a szélük vékonyabb legyen a közepüknél. Ezt a töltésnél is elég lesz megcsinálni. 

A töltelék
  1.  A kínai kelt apróra vágjuk és megsózzuk, 10 percre állni hagyjuk. 
  2. A húst a többi hozzávalóval addig jól összedolgozzuk.
  3. A kínai kel levét kinyomkodjuk és hozzákeverjük a fűszeres húshoz.
  4. A tölteléket a tésztakorongok közepére helyezzük és szépen lezárjuk, ha nem ragad össze a peremét vizes ujjal kenjük meg. 
  5. Kevés olajat - egy ujjnyi sem kell elég ha belepi a serpenyő alját - melegítsünk. Ebbe kerülnek a kis batyuk. Addig süssük őket, amíg pirosas nem lesz az aljuk. Nálam mind két oldala pirult, hivatalosan csak az egyiknek kell. 
  6. Ezután húzzuk le a gázról és egy fél dl vizet öntsünk óvatosan az olajhoz, majd tegyünk rá fedőt és toljuk vissza a gázra. 
  7. Ha elpárolgott a víz elkészült! 
*

*ez csak minta, nem baj ha nem lesz ilyen szép, az íze a lényeg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése