2013. május 1., szerda

Tornázz otthon!

Ígértem, hogy írok két otthon is könnyedén elvégezhető gyakorlatsorról, most ezt teljesíteném. A legjobb mindkettőben, hogy internetről is elérhetőek. Nem tudom, hogy ki hogy van vagy esetleg volt vele, de korábban elég nagy fentartásokkal voltam az ilyen videókkal. A legnagyobb problémám az volt, hogy nem tudtam rendesen kiválasztani a kismillió közül a nekem megfelelőt. Persze mindig kipróbáltam X darabot, de az eredmény az lett, hogy nem tetszik, nincs meg hozzá a ez meg az a kiegészítő vagy épp nem passzol az edzettségi szintemhez és máris oda az elhatározás. 

Na itt egyikhez sem kellenek labdák, gumikötelek, padok stb. ráadásul könnyedén felvesszük a fonalat és az eredmény is hamar érzdődik. Viszont itt gyorsan meg kell jegyeznem, hogy egyik sem képes csodákra, nem fog a heti 1-2 alkalom varázslatos átalakulást produkálni. Mindkettőt be kell építeni a mindennapi, heti rutinba. Ellenben örüljünk annak, hogy maximum 30-35 percet vesznek el a napunkból és már 20-30 nap alatt is irigylésre méltó kerek popsira tehetünk szert. Lebegjen ez mindenkinek a szeme előtt!

Az első egy könnyebb, kevésbé izzadós pilates. Ebből vagy napi 30 percet vagy kétnaponta egy órát kényelmesen kibírunk és 1-2 hét után érezzük, hogy javul az egyensúly érzékünk, erősödnek az izmok és az állóképességünk is javul, úgy, hogy igazából annyira el sem fáradunk a gyakorlatok során. Plusz  nagyon részletesen magyaráznak el minden gyakorlatot és párhuzamosan látjuk a nehéz és az egyszerűbb verziót is. A nehezebbel kezdjünk, próbáljuk ki, ha nagyon nem megy csak akkor csináljuk a könnyített verziót és minden egyes alkalommal így álljunk a gyakorlatokhoz. Hipphopp menni fog a nehezebb is. Nagy pozitívuma a rengeteg nyújtás, majdnem minden gyakorlat után. Ráadásul az egészhez csak egy szőnyeg kell meg kitartás. Íme a három kedvenc pilateses videóm az efit30-tól, átmozgató, fenék és has:


Ha feliratkozunk a youtube-os csatornájukra folyamatos értesítőt kapunk az újabb edzéssorozatokról, sőt még külön edzésterv+diéta is elérhető innen. 

A másik egy ennél megeröltetőbb és izzasztóbb edzésterv, Jillian Michaels Ripped in 30 című DVD-je. A négy részből álló videósorozat egyszerű "oldschool" gyakorlatokra épül. Mottója, hogy mindenkinek a maximumot kell kihoznia magából, és egyre nagyobb terheléssel lehet csak számottevő eredményt elérni. Ide elhatározás és kitartás kell, mert fájni fog és becsületesen minden nap csinálni kell. Két pihenő nap megengedett minden blokkban, és ezek sosem jöhetnek egymás után. Egy blokk 10 napból áll, a feladatsor egyszerű, 3 perc erősítés, 2 perc kardió és 1 perc hasizom ismétléséből áll. Emellett mindig nagy hangsúlyt fektet a bemelegítésre és a nyújtásra. A szinteken belül is van fejlődési lehetőség, ugyanis mindig látjuk  a gyakorlat kezdő és haladó változatát. Így az adott tíz napon belül is változatosabbá tudjuk tenni az edzésünket, mindig többet és többet hozva ki magunkból. A stílusa kicsit kemény, ösztönző, picit szokatlan, de meg lehet szokni, ahogy a barátnőm monja. Én most tartok a 23. napnál és hihetetlenül jól érzem magam a bőrömben, mi lesz itt három hónap múlva.

Gyorsan, igen látványos eredményt érhetünk el mindössze napi 30 perc edzéssel. Ehhez pedig nem kell más mint egy szőnyeg és két kisebb súlyzó vagy vizespalack. 

A linkek: 

Pár tipp: 
  • Jó ha az elején valakivel párban tornázunk, barát, barátnő, lakótárs. Nem is kell feltétlenül ugyan azt, csak beszéljük meg, hogy akkor most rászánunk 30 percet a napból és edzünk.
  • Írjuk ki valamilyen netes felületre vagy vezessünk naplót, hogy igen, ma is megcsináltam és pár mondatban foglaljuk össze a tapasztalatokat. 
  • Ne centizzünk, mérlegezzünk naponta. Csak elrontja az egészet, inkább örüljünk ha egy gyakorlatot tökéletesen meg tudunk csinálni. 
  • Együnk egészségesen. Nálam most a 20. naptól egy 1200-1500 kalóriás diéta is beállt a sorba. 
Remélem tudtam picit segíteni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése